1944 szeptember huszonnegyedikén sülettem Szil községben, Szombathelytöl 60 km-re. Apai nagysüleimet a felvidékröl űzték el sülöföldjükröl a trianoni döntést követöen. Génjeimben hordozom apai nagyanyám habán vérvonalát. A habánok köztudottan tehetséges keramikusok és kézművesek voltak. Anyai részröl nagyapám rendelkezett Isten áldotta tehetséggel. Portrékat, tájképeket festett kedvtelésböl, mert sajnos anyagi helyzetük nem engedte, hogy az Akadémián folytathasson tanulmányokat. Ennyit a genetikailag rám örökített festészet irányába való indulásomról. Legkorábbi emlékeimet felidézve, még nem jártam iskolába, amikor kedvelt játékaim közé tartozott, hogy színes üvegcserepeket gyűjtögettem, és ezeken keresztül órákon át a színeket váltogatva nézegettem a varázslat által megváltozott világot. 1963-ban érettségiztem budapesti Képzöművészeti Gimnázium Török Pál utcai épületében. 1965-69-ig A Képzöművészeti Föiskola festö szakán Fónyi Géza irányításával gyarapítottam festö mesterségbeli tudásomat. Szerencsére még Barcsay Jenö anatómiai leckéit is hallgathattam. Szeretettel és tisztelettel emlékszem rá oly sok év eltelte után is. A XX. század gyermeke vagyok. A naptár szerint már a XXI. század éveit számoljuk, én mégis magammal hurcolom a számomra még lezáratlan, megoldatlan múlt századi problémákat, feleletre váró kérdésfeltevéseket. Pályakezdö éveimben megbélyegzö jelzönek számított, ha valaki, mint én is a „kísérletezö†kiszámíthatatlanok gyanújába keveredett, a másként gondolkodás és az útkeresés bűnébe esett. A járatlan utakra tévedt keresö, kísérletezö szellemi magatartás bűn volt a hatalóm képviselöinek szemében. Mostanra örülök, hogy még mindig pályakezdönek érezhetem magam, és az önmagamra találás buktatókkal teli útját járom alkotó mindennapjaimban. Az az érzés éltet, hogy képes vagyok még napról napra megújulni, nem esek a szellemi bezárkózás csapdájába, talán sikerül elkerülnöm az önismétlés megbocsáthatatlan bűnét. A sületö művek esztétikai örömszerzés mellett értelmezö, vigasztaló szerepet is kell hogy betöltsenek. Egyfajta küldetés a művész feladatának beteljesítése: örülök hogy részese lehetek képeim révén az álmok megvalósulásának. Tapasztalatból azt is tudom hogy a lélek megörzi gyermeki frissességét, csak a test állapota jelzi a múló éveket. Abban reménykedem, hogy végül bölcsebbé válok, és ezzel arányosan képeimen is tükrözödik majd a leegyszerűsödött, csak általam megvalósításra váró festöi igazság kifejezödése, melyre életemet áldoztam.
1944 szeptember huszonnegyedikén sülettem Szil községben, Szombathelytöl 60 km-re. Apai nagysüleimet a felvidékröl űzték el sülöföldjükröl a trianoni döntést követöen. Génjeimben hordozom apai nagyanyám habán vérvonalát. A habánok köztudottan tehetséges keramikusok és kézművesek voltak. Anyai részröl nagyapám rendelkezett Isten áldotta tehetséggel. Portrékat, tájképeket festett kedvtelésböl, mert sajnos anyagi helyzetük nem engedte, hogy az Akadémián folytathasson tanulmányokat. Ennyit a genetikailag rám örökített festészet irányába való indulásomról. Legkorábbi emlékeimet felidézve, még nem jártam iskolába, amikor kedvelt játékaim közé tartozott, hogy színes üvegcserepeket gyűjtögettem, és ezeken keresztül órákon át a színeket váltogatva nézegettem a varázslat által megváltozott világot. 1963-ban érettségiztem budapesti Képzöművészeti Gimnázium Török Pál utcai épületében. 1965-69-ig A Képzöművészeti Föiskola festö szakán Fónyi Géza irányításával gyarapítottam festö mesterségbeli tudásomat. Szerencsére még Barcsay Jenö anatómiai leckéit is hallgathattam. Szeretettel és tisztelettel emlékszem rá oly sok év eltelte után is. A XX. század gyermeke vagyok. A naptár szerint már a XXI. század éveit számoljuk, én mégis magammal hurcolom a számomra még lezáratlan, megoldatlan múlt századi problémákat, feleletre váró kérdésfeltevéseket. Pályakezdö éveimben megbélyegzö jelzönek számított, ha valaki, mint én is a „kísérletezö†kiszámíthatatlanok gyanújába keveredett, a másként gondolkodás és az útkeresés bűnébe esett. A járatlan utakra tévedt keresö, kísérletezö szellemi magatartás bűn volt a hatalóm képviselöinek szemében. Mostanra örülök, hogy még mindig pályakezdönek érezhetem magam, és az önmagamra találás buktatókkal teli útját járom alkotó mindennapjaimban. Az az érzés éltet, hogy képes vagyok még napról napra megújulni, nem esek a szellemi bezárkózás csapdájába, talán sikerül elkerülnöm az önismétlés megbocsáthatatlan bűnét. A sületö művek esztétikai örömszerzés mellett értelmezö, vigasztaló szerepet is kell hogy betöltsenek. Egyfajta küldetés a művész feladatának beteljesítése: örülök hogy részese lehetek képeim révén az álmok megvalósulásának. Tapasztalatból azt is tudom hogy a lélek megörzi gyermeki frissességét, csak a test állapota jelzi a múló éveket. Abban reménykedem, hogy végül bölcsebbé válok, és ezzel arányosan képeimen is tükrözödik majd a leegyszerűsödött, csak általam megvalósításra váró festöi igazság kifejezödése, melyre életemet áldoztam.
