Untitled Document
Artézi Galéria
Független művészek társulása,támogatást nem kér és nem kap. Ez a szabadság ára.
Artézi Galéria
Független művészek társulása,
támogatást nem kér és nem kap. Ez a szabadság ára.
Untitled Document menu-side
× Home Kapcsolat Kiállítások Írások Gyűjtőknek Katalógusok
Művészek
Zombori László képzöművész
al
1937-ben sületett Szegeden.
Iskoláit is ebben a városban végezte, a
Pedagógiai Föiskolán
1958-ban földrajz-rajz szakon kapott
diplomát. Négy évig Csongrádon tanított, majd Szegeden kapott tanári állást.
1979-töl csak képzöművészettel foglalkozik. Tagja a Művészeti Alapnak, majd ennek jogutódjának, a MAOE-nek, a
Magyar Képzöművészek Szövetségének és a Szög-ART Művészeti Egyesület egyik alapító tagja.
Számos önálló kiállítást rendezett, valamint több kollektív hazai és külföldi kiállításon vett részt.
Jelentösebb egyéni tárlatok: Szeged, Móra Ferenc Múzeum, 1968.• Hódmezövásárhely, Tornyai János Múzeum 1968. • Csongrád, Művelödési Központ 1971. • Szeged, Gulácsy Terem 1972. • Budapest, Mednyánszky Terem 1974. • Miskolc, Szönyi István Terem 1977. • Budapest, Derkovits Terem 1980. • Szekszárd, Béri Balogh Ádám Múzeum 1981. • Pécs, Ferenczi Terem 1982. • Veszprém 1985. • Szeged, Kálvári Galéria 1994.• Szeged, Gulácsy Galéria 2005. • Csongrád, Városi Galéria 2006. • Szeged, Bálint Sándor Művelödési Ház 2007. • Szeged, Kerti Kamara Tárlat 2007. • Szeged, MTA Szegedi Akadémiai Bizottság Székháza 2017. • Szeged, Kerti Tárlat 2019.

Kollektív tárlatok:A szegedi képzöművészek kollektív tárlatain a Szovjetúnióban (Odessza), Lengyelországban (Lodz), Jugoszláviában (Novi-Sad), Finnországban (Turku),
Franciaországban (Nizza) szerepeltek képei.
A Szög-Art tárlatok révén többek között Temesváron, Stuttgartban, Párizsban, Rómában és Szentendrén voltak munkái.

Díjak: A Szegedi Nyári Tárlaton 1968-ban, 1970-ben és 1995-ben festészeti díjat kapott, továbbá a dél-alföldi Koszta-plakett, Szeged Város Alkotói Díja és a Juhász Gyula-díj tulajdonosa. 2012-ben Szeged Kultúrájáért aranygyűrűvel ismerték el művészetét.

Artézi Galéria Copyright © Artézi Galéria Webdesign © Németh Géza az Artézi Galéria művészeti vezetője