Wehner Tibor „ODAÁLL AZ EMBER A SZÉLÉRE, ÉS ÁTNÉZ”
Gerzson Péter szobrászművész emlékkiállítása, Budapest, Artézi Galéria, 2017
Mit tehet az a művész, akinek édesapja a korszak egyik meghatározó életművet építő alkotója, maradandó műveket készítő, tisztelet-övezte főiskolai tanára, képzőművész szövetségi elnök festőművésze? Vállakozhat-e az atyai teljesítmény meghaladására a fiú, folytonos konfliktusokat vállalva, állandó összehasonlításokkal szembesülve, szembenézve az esetleges kudarcok lehetőségével? És ha igen, akkor milyen utat kell választania: követnie kell a példát, vagy teljesen új megoldásokat, módszereket és eszközöket kell keresnie? Súlyos, a művésszé válást, a művész-létet, az alkotómunkát meghatározó problémák, amelyekre nap mint nap válaszokat kellett adni, s amelyek elől nem lehetett kitérni. Bár számos apa-fiú művészkapcsolatot ismerünk a világ művészetében és a magyar művészetben is – hivatkozhatunk a Caraccikra, a Bellinikre, a Brueghelekre, vagy közelebbről és a közelmúlt hazai történetéből a szentendrei Ferenczyekre, a gödöllői Remseyekre, az erdélyi Szervátiuszokra, vagy napjaink jelenségei sorából a Breznay-, a Lelkes-, a Csíkszentmihályi-, vagy a Pirk-familiára, a két Szurcsikra –, és távolról minden nagyon harmonikusnak tűnik: a gyermek folytatja a szülő mesterségét. Ám ha közelebbről vizsgálódunk, akkor azt láthatjuk, hogy mindig vannak háttérbe soroló tényezők is, s mindig kiemelkedik az egyik művészegyéniség – vagy az apa, vagy a fiú lesz domináns –, vagyis két vezérlő csillag általában nem regisztrálható. És kimondhatjuk: a Gerzson-művész-családban a vezérlő csillag Gerzson Pál festőművész volt, akinek az árnyékában kellett művésszé válnia és munkálkodnia Gerzson Péternek. És a fiú életműve: különálló, sajátos, különös, autonóm jegyekkel felruházott szobrászatként áll előttünk, és nemcsak azért mert nem édesapja alkotói területén, a festészet ágazatában, hanem a szobrászatban tevékenykedett. Az alig-alig ismert szobrász művészetének felfedezését – egy közös, 2014-es Körmendi Galéria-beli tárlatot követően – most az Artézi Galéria vállalkozásának és a Gerzson-család áldozatvállalásának és fáradozásának köszönhetjük. Ezúttal a szobrász hagyatékában őrzött művekből rendeződött meg ez a tárlat, de nem reprezentálhatja a teljes pályaképet, mert nem tudhatjuk, hány munkája, milyen művei szóródtak szét a csaknem két évtizedes külföldi munkálkodása, működése során.
Gerzson Péter tartózkodó, a nyilvánosság fórumaitól visszahúzódó, rejtőzködő szobrász-életet élt: az 1957-ben született, és a korán, a hatvanadik életéve előtt, 2015-ben eltávozott alkotó csak ritkán lépett nyilvánosság elé munkáival, és látványosan kerülte a magyarországi művészeti közeget. Már pályakezdése időszakában – miután egy évtizeddel korábban elvégezte a budapesti főiskolát Somogyi József tanítványaként –, a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján a fővárostól távol, Nyíregyházán vállalt tanári munkát – már ez is valamifajta elszakadás szándékáról tanúskodott –, hogy aztán elhagyva az országot először Genfben majd Párizsban dolgozzon: ezen városok művészeti galériáiban mutatta be azokat a kisplasztikáit, amelyeknek formarendjét, léptékét nagyban meghatározták a szűkös műhely-feltételek, illetve a szállítási és raktározási lehetőségek, illetve nehézségek. Míg Magyarországon a nyolcvanas években teljesíthetett néhány megbízást – mint a soroksári botanikus kert Angeli Lambert-portréját, a pozsonyi úti általános iskola oszlop-plasztikáját, a nyíregyházi Vadaspark Benczúr-képmását és egy budapesti síremléket –, Svájcban és Franciaországban ilyen munkákban nem reménykedhetett. S míg itthon a nyolcvanas évtizedben még hagyományos aktok és portrék születtek műhelyében, és 1989-ben egy figurális terrakotta-sorozatot is készített, az 1990-es évektől új korszak nyílik meg szobrászatában a Képzelt lények című sorozat kompozícióinak, illetve az ún. ékszerszobrok megalkotásával.
Műveinek anyaga leginkább a bronz, a kő, a vas, illetve a néhány centiméteres magasságú ékszerszobrainak matériája az ezüst és a krómkobalt-ötvözet. Bronzszobrai leginkább azzal a viaszveszejtéses, viaszban való mintázással és bronzba öntéssel készülő plasztikák, amelyek rendkívül érzékeny formarend, különös téri alakzatok kidolgozására nyitnak lehetőséget, és amelynek kompozíciói megismételhetetlen, egyedi példányok. Plasztikai munkáit kartonra festett, a szobrászati világának motívumait idéző olajképekkel és ugyancsak parányi méretű rézkarcokkal, érzékeny futású vonalakkal előadott, a képzelt lény-szobrokkal együtthangzó, mintegy szoborterveknek is minősíthető tusrajzokkal kísérte. A Képzelt lények című kisplasztika-sorozatában organikus jellegű alakzatokból építette fel a fantasztikus teremtményeket megformáló, illetve az elvont, lágyan modellált konstrukciókat megjelenítő, parányi, illetve tenyérnyi méretű kisplasztikákat, amelyeknek minden különössége, rejtett szépsége valóban akkor bontakozhatna ki, ha kezünkbe fogva, egészen közelről nézhetnénk, fedezhetnénk fel minden részletet. Az egyik magyar hetilapban, a Demokrata című magazinban 2005-ben megjelent, ma már méltán forrásértékűnek ítélhető beszélgetésben alkotói világának indítékait feltárva fogalmazta meg Gerzson Péter: „Ami igazán érdekel, az az, hogy az ember véges, bármilyen szempontból nézzük, a világ pedig végtelen. Ennek a kettőnek a találkozása az a tény, hogy az ember benne él a világban, a természetben: amely a végesnek és a végtelennek az összeérése. Ez mozgat valójában. Úgy érzem, hogy a szobraim ezen a határon állnak. De az én szememben az igazi művészet sem más, mint lavírozás ezen a határon. Át nem lehet lépni, de odaáll az ember a szélére és átnéz. Nincs még egy emberi tevékenység, amely erre képes lenne, a tudomány sem. Talán még a matematika próbálkozik, de távolról sem így. Van jó néhány szobrom, amelyet ha valaki először lát meg, vagy az jut eszébe, hogy ez valamilyen inka hatásra született, vagy japánt mond, esetleg eszkimót, de mindig valamilyen Európán kívüli kultúrára gondol. Ez tetszik.”
A távol-keleti művészet szemléletmódjának, az óceániai törzsi művészet stilisztikai jegyeinek távoli hatása valóban felfedezhető Gerzson Péter munkáiban: az áradó, a burjánzó formarendben, az organikus és a mesterséges jelleget is elmosó, illetve a kettő határán egyensúlyozó, furcsa motívumokban, a szürreális látomásszerűségben: a démoni világ-idézésben, a hallatlanul mozgalmas sziluettekben, a váratlan test-áttörésekben, a szeszélyes elágazásokban és fenyegető-játékos nyúlvány- és csápszerűségekben. Izgatott vibrálás, virtuális dinamika, nyugtalan mozgás hatja át, teremti meg a kompozíciók atmoszferikus terét, mintegy sugallva az alkotói szándékokat:. „… a bennem lévő démonokat, amelyek minden művészt üldöznek, ezekkel a szobrokkal mint varázslatokkal megszelídítem. Ahogyan a törzsi szertartások teszik.” – vallotta meg a művész. Gerzson Péter kisbronzai, ezüst- és krómkobalt szobrai fantasztikus részletgazdagsággal kidolgozott, esetenként valóban ékszerészi aprólékossággal és műgonddal kivitelezett, a drámai mélységek és a tündökletes szépségek ambivalenciáit hordozó művészi kifejezések: végső soron a kor, a XX. század utolsó, a XXI. század első évtizedeinek oly végletes ellentétekkel ütköző, egyre kaotikusabb jelenségeire a szimbolikus összegzéseik révén hitelesen reflektáló alkotások.
Néhány kiállítással talán tudatosítani lehet, hogy ez az oeuvre rendkívül értékes alkotóeleme a modern magyar, az ezredforduló előtti és utáni évtizedek szobrászatának. Jó lenne, ha a tárlatokkal párhuzamosan néhány mű a mértékadó művészeti gyűjtemények kollekcióiba is bekerülhetnének. Tanúsítván, hogy élt közöttünk egy szobrász, akit alig-alig ismerhettünk, de aki állhatatosan küzdött a rá és ránk támadó, az őt és minket fenyegető démonokkal, és ha közel hajolunk ezekhez a varázslatos kis szobrokhoz, akkor felfedezhetjük, hogy valóban. sikerült megszelídítenie őket.
Wehner Tibor
(Elhangzott a kiállítás megnyitóján, a budapesti Artézi Galériában, 2017. február 18-án.)
.