Lét-terep-gyakorlatok, Székács Zoltán Képterepek című tárlata, 2021. márc. 19.
Részlet a megnyitóból
Mégsem a hagyományos értelemben vehető képekkel állunk szemben, éppen ezért a megszokottól eltérő látásrendet kell követnünk. Egyszerre vagy még inkább egymást követően szemrevételezni a képi centrumot és perifériáját, az elvétve feltűnő figurális mozzanatokat, jeleket, és a nagyobb tömböket alkotó geometrikus képelemeket, vagy a kézmozdulatok közvetlenségét hordozó gesztusnyomokat. És minden egyes kép esetében módosítanunk szükséges eljárásunkat, eltérő módozatát feltalálni, felfedezni a képterekben történő tájékozódásnak – mindig tekintettel a szín és formaviszonylatok által közvetített összefüggésekre. Hasznos például, ha tudunk az aranymetszés, mint kompozíció-formáló eljárás jelenlétéről, de ez sokadrendűen lényegtelen. A jelenlétünk annál inkább legfontosabb: valahogy a képalkotó szabályokon és véletlenszerűen előmozduló megoldásokon túlra, ezek mögé kell kerülnünk. A túloldalra, a képterek valóságot imitáló és képzelt terébe. Mintha egy elhagyott, kuszaságában is különös rendet sugárzó szobába tévednénk, amely akár egy befoghatatlan méretű univerzum is lehet. Nos, itt kell tájékozódásra jutnunk, utat találnunk: a romok közt valaminek az „alaprajza”, alapköve után kutatnunk.
Az alkotó sem tesz másként, miközben műveit előszólítja. Relativizálja a téri kiterjedéseket, egyszerre gondol kicsire és nagyra, egy szobára és az univerzumra, kereteit és viszonyait mégis a táblakép arányaiban osztja, határozza meg – az emberi létezés képterepeként.
Balázs Sándor
2022. március 19.
(Artézi Galéria, Budapest, 2022. március 19 – április 16.)