A T-ART KOLLEKCIÓ
Budapest, Artézi Galéria, 2015. február 14-
Kiállítási megnyitó
A jelenkori magyar képzőművészet értékeinek összegyűjtése, megőrzése, közvetítése, közkinccsé tétele nemes céljaival megalapított T-Art Alapítvány huszonöt esztendős. Az alapítvány 1990-es megalapítása azt jelzi, hogy az ún. rendszerváltással nyílhattak, nyíltak meg a célok megvalósításának feltételei és lehetőségei: akkor, amikor visszafordíthatatlanná váltak a korábbi folyamatok, amikor a szocialista rendszer merev, szigorúan szabályozott és egyre lazábban felügyelt kultúr- és művészetpolitikájának működése véglegesen lezárult: amikor szabaddá váltak a művészeti önszerveződések előtt az utak, amikor társaságok és egyesületek, csoportok szerveződhettek, amikor megszűnt a zsűri-rendszer, amikor megindulhatott az állami monopóliumot mellőző valóságos műkereskedelem, s amikor egyre jelentősebb műgyűjtemények jöhettek, jöhetnek létre. A műgyűjtemények terén lejátszódott, illetve napjainkban lejátszódó folyamatok pontosan tükrözik a mélyreható változásokat: sajnos egyre jelentéktelenebb szerepre kényszerülnek az állami fenntartású, valójában alig-alig fenntartott, állományukat bővíteni képtelen, előbb-utóbb zárvánnyá váló múzeumi gyűjtemények, és egyre jelentősebb a magánszféra képviselőinek e téren kifejtett tevékenysége. A közelmúlt két és fél évtizedében a gyűjtemények megannyi szervezeti formája, számtalan működtetési metódusa – magán, alapítványi, társasági, vállalkozási, banki – figyelhető meg, s ugyanígy folyamatosan regisztrálhatók a gyors változások is: a kollekciók fantasztikus tündöklése és esetenként tragikus bukása, gazdát cserélése, szertefoszlása. A háttérben természetesen a kiszámíthatatlanul működő gazdaság, a súlyos válság-sorozatok hullámzása, a művészettámogatás, a művészeti befektetés anyagi feltételeinek elégtelen megléte vagy teljes hiánya munkál, amelynek meghatározó, mindent megbénító hatásától csak néhány szerveződés függetleníthette magát. Ilyen függetlennek ítélhető szerveződés és gyűjtemény a Tenk László és Tenk Zsóka által alapított, ma egy kuratórium által vezetett, sokrétű tevékenységet kifejtő T-Art Alapítvány, amely az elmúlt huszonöt esztendő során egy rendkívül jelentős műgyűjteményt hozott létre, amely fontos kiállításokat rendezett az elmúlt két és fél évtizedben idehaza és külföldön, és amely kiadványaival – így elsősorban a Paletta-sorozat füzeteivel – is beírta nevét a jelenkori magyar művészet történetébe.
Az anyagi függetlenség megteremtésének egyik kulcsa, hogy az alapítványt és gyűjteményét nem a kincsképzés, nem a tőkefelhalmozás szándéka, nem valamiféle hatalmi-művészeti reprezentáció vezérli, hanem az értékek tisztelete, a művészet szeretete és képviselete, közkinccsé tételének realizálása. Az alapítók és a kurátorok e vezérelvek, illetve ezen eszmények szellemében kérik fel az általuk kiválasztott művészeket az alapítványhoz való csatlakozásra, amely csatlakozás a művészek részéről egy-egy mű adományozásával szentesíttetik. Természetesen az alapítvány pályázati forrásokból és más támogatásokból időszakonként és esetenként vásárol is, olyan műveket, amelyek ma már csak hagyatékokból, más gyűjteményekből, vagy a műkereskedelemből érhetők el, és így e két forrásból alakítja ki azt a művészeti arculatot, azt a művekben testet öltő, a műegyüttes által tükröztetett művészet-eszményt, amelyet képvisel, amelyet magáénak vall. És ez az eszmény a viszonylagos változatosságban, a bizonyos fokú stíluspluralizmusban érhető tetten. A „viszonylagos” és a „bizonyos fokú” jelzők természetesen magyarázatra szorulnak, és a magyarázat a több mint ötszáz művet felölelő műegyüttes teljes és alapos elemzésével fogalmazható meg. Az Alapítvány gondozóinak megállapítása szerint a gyűjtemény összefogó jegye „… a különösen erős kifejező erőben rejlik, amely az alkotó szubjektív megnyilatkozásainak enged teret, és szuggesztív módon készteti arra a befogadót, hogy azonosuljon az alkotó érzelmi attitűdjével”. A művek ezen alkotói-befogadói fénytörésben a XX. század második felének, vagy talán inkább a harmadik harmadának magyar művészeti terméséről, és napjaink művészetéről adnak híradásokat: hangsúlyosan a grafika és a festészet ágazatáról, valamint (a raktározási problémákból eredőn) kissé visszafogottabban a szobrászat, illetve a kisplasztika által megjelölt törekvésekről. Vagyis leszögezhető, hogy a gyűjtemény a szabályos műre, az egyedi és a sokszorosított grafikára és a keretbe foglalt, jobbára a klasszikus eszmények szellemében megfestett táblaképekre koncentrál, amely – bár nincsenek szigorúan megszabott vagy érvényesített határvonalak – stilisztikailag mégiscsak inkább a figuratív műteremtéshez áll közelebb, mint a nonfiguratívhoz. Akár kategóriákban gondolkozunk, akár nem, az leszögezhető, hogy a valóság vonzásában, a valóság igézetében, a valóság emlékszférájában megszületett munkák teremtik meg a festészeti és a grafikai kollekció hallatlan erős jellegével hangsúlyozott gyűjtemény karakteres alaphangját. Ez a végső soron a műveket összefűző szemléleti azonosság talán a művészcsapat összetételéből is eredeztethető: a T-Art Alapítvány csapatában a néhány klasszikus, immár nélkülözhetetlen, művészettörténeti jelentőségű alkotó – mint például a művekkel itt is jelen lévő Kondor Béla, Tóth Menyhért, Szalay Lajos – mellett főként a múlt század hatvanas-hetvenes évtizedében indult, ma már idősebb nemzedék, és a középnemzedék alkotói vannak jelen, és szinte teljesen hiányoznak a fiatalok, így már a pályájukat az ezredforduló éveiben kezdő alkotók is. És persze aztán a további vizsgálódások során megállapítható az is, hogy a korszakban, vagyis az elmúlt évtizedekben a magyar művészetben megkerülhetetlen életművet teremtett alkotók mellett e kollekcióban megjelennek olyan, viszonylag ritkán szerepelt vagy szereplő művészek is, akikkel csak véletlenszerűen, esetlegesen találkozhatunk – hivatkozhatunk itt Juhász Sándorra, Kovács Lászlóra –, akiket a rejtett, vagy a fel nem ismert tehetségek között tart számon a szakmai köztudat, s akiknek a művei most egy fontos tanulságok megfogalmazását segítő művészettörténeti összefüggésrendszerben jelenhetnek meg. Olyan belső összefüggésrendszerben, amelyben nincs gyenge pont: minden mű hiteles, fontos, értékes, megkérdőjelezhetetlen kvalitású.
Az Alapítvány gyűjteményének megizmosodása óta újra meg újra felmerül a kollekció állandó bemutatásának gondolata, lehetősége és esélye. Az állandó fórum hiányát az elmúlt huszonöt esztendőben feledtette a gyűjtemény emlékezetes időszaki tárlatokon való prezentálása itt Óbudán, valamint Budapest rangos kiállítótermeiben – például a hajdani Vigadó Galériában és a Palme-házban – továbbá vidéken és külföldön: a gyűjteményi, az egyéni és a csoportos tárlatok száma immár jóval meghaladja a százat. Az Alapítvány fennállásának huszadik évfordulója alkalmából, 2010-ben közreadott kiadványban Garami Gréta művészettörténész vonta meg összegző szándékkal a tanulságokat: „… megállapítható, hogy a T-Art Alapítvány illeszkedik abba a művészek önszerveződése során kialakult gyűjtői, művészetszervezői tendenciába, jelenségbe, mely a rendszerváltás óta a hazai állami művészetmenedzselés alternatívájaként működő kortárs képzőművészettel foglalkozó nonprofit civil szféra területén jellemző. A T-Art ennek a platformnak egyik legkorábban létrejött, a képzőművész önérdek-érvényesítésen messze túlmutató, szakmailag komoly művészetszervező munkát folytató szervezete. Közgyűjteményként kezelt, a magyar kulturális örökség részeként gondozott és népszerűsített, épített kollekciója, valamint tevékenységei, 20 éves munkájának minősége sok közintézmény munkájával vetekszik. Az alapítvány … kétségtelen érdeme, hogy tudatos és következetes gyűjteményépítő, művészetmenedzselő tevékenységet folytat, és határozott, autonóm értékszemlélettel rendelkezik.”
Határozott, autonóm értékszemléletet reprezentáló alkotások, a XX. századi magyar művészet klasszikusainak, és a jelenkor élő klasszikusainak munkái között állunk: e kollekció a modern magyar művészet hallatlan gazdagságát, sokarcúságát villantja fel úgy, hogy válogatásának bemutatásakor egyszersmind egy szenvedélyes művészetszeretettel áthatott magatartás példaszerű közösségi célzatú megnyilvánulását is üdvözölhetjük.