Untitled Document
Untitled Document
Untitled Document
Lights
VIRTUÁLIS KIÁLLÍTÁS
ARTÉZI GALÉRIA
A fotón Németh Géza műterme
VIRTUÁLIS KIÁLLÍTÁS
ARTÉZI GALÉRIA
A fotón Németh Géza műterme
vissza
Gedeon Irén
al "A kép nem belölem áll, hanem abból a párbeszédböl, amit az Univerzummal folytatok " El Kazovszkij Gyermekkorom óta érzem a késztetést, hogy rajzolás, festés útján fejezzem ki a világról alkotott vízióimat. Középiskolás koromban napjaim részévé vált az alkotás, bár a képzöművészeti föiskolára nem sikerült felvételt nyernem de az alkotás életem része maradt. Családalapítás, gyermeknevelés után a szellemi dolgok felé is fordult érdeklödésem, lázasan kutattam az emberi élet értelmét és annak jobbá tételének lehetöségét. Megértve, hogy a látható világ csak egy kis töredéke a határtalan valóságnak és mi magunk teremtünk mindent ami körülvesz bennünket, lehetöséget tárháza tárult fel elöttem. Az is nyilván való vált számomra, hogy a festészet által tudom a dolgok mögöttes, szem számára nem látható, szavakba nehezen foglalható lényegét megjeleníteni. A művészeti irányzatok köül nagy hatással volt rám az avantgárd több ága, szeretem a formabontó, eröteljes színekkel való megjelenítést. A festés számomra vizuális kommunikáció s mindig nagy örömmel tölt el amikor pozitív visszajelzést kapok, mert megértették a műbe hangolt üzenetet. Székács Zoltán és Sebestyén János festöművészektöl tanultam technikákat, kompozíciós készséget, szemléletet, melyeket nagy lelkesedéssel alkalmazok. Egyaránt alkalmazom a közvetlen vászonra festést, valamint a strukturált felületre - már a vakolás során kialakított mintázatra -különbözö anyagokkal való több rétegű alkotást, archaikus, sötét színekkel, olykor élénk, eröteljes színekkel. Szeretek kísérletezni, alkotás során felbukkanó új technikákat kipróbálni, egymásba olvasztani. Nagy hatással van rám az ösi kultúrák világa, barlangrajzok, idötlen tájak, kövek, hegyek anyagainak mintázata és foglalkoztat az emberi lélek mélységeinek a kutatása is mely témák egyszer csak megjelenítödnek alkotásaimban néha számomra is meglepö módon. Tagságok: Magyar Festök Társasága MANK, XVIII. Kerületi Művészeti Egyesület (X8ME), Szabad Alkotók Köre Colosseum csoport, Vác Székács Zoltán Alkotókör Több csoportos kiállításon szerepeltem műveimmel: 2017. Belvárosi Művész Egyesület, Párizsi Udvar 2017. Belvárosi Művész Egyesület Bécs 2017.- 2128.- 2019. Bakelit Multi Art Center Pályázati kiállítások (3. helyezett) 2019. Colosseum csoport, Vác 2019. Szabad Alkotók Köre, Kerítés Kiállítás 2019. Szabad Alkotók köre és XVIII. kerületi Művészeti Egyesület 2020. Székács Zoltán alkotókör , K11 Művészeti és Kulturális Központ 2020. Colosseum Csoport - Virtuális 2020. XVIII. Kerületi Művészeti Egyesület - Tavaszi tárlat 2020. Orfű - IX. Orfűi tárlat 2020. Colosseum csoport - Újpest Galéria - Rezgések és szellemek 2020. Magyar Festök Társasága - Érd - Horizont 2020. XVIII. Ker. Művészeti Egyesület - Vizitáció MS mesterre emlékezve, Anyaság 2020. Nöi Vonal IX. - Zikkurat 2020. XVIII. Ker. Művészeti Egyesület - Az Egyesület 25. évi jubileumi kiállítása 2021. Colosseum csoport 2021. XVIII. Kerületi Művészeti Egyesület - Tavaszi tárlat Önálló kiállítások: 2020. Mamaison Residence Izabella 2020. Pestszentimrei Közösségi Ház

Copyright © Artézi Galéria Webdesign © Németh Géza az Artézi Galéria művészeti vezetője