1958, Kaposvár

„A világról és benne az emberröl való gondolkodásom egyik kiindulópontja a modernitás, amely számomra az emberi szellemnek társadalomformáló, kultúra -és környezetalakító, jobbító, tudatos, öntudatos erejét jelenti.
Másik fontos alappont a posztmodern, mely mindennek lehetetlenségét, hiábavalóságát állítja és a személyességben, különösben, magánmitológiákban keres és talál új fogódzókat. Talán ez a kettösség él szimbiózisban munkáimban és a néha sürrealisztikus elemekkel kevert egyszerre geometrikus és organikus lírai absztrakt formanyelv az, amelyben az alkotói gondolatok egyfajta sajátos egységbe olvadnak.”

„Az eredmény egy élö, lélegzö közeg, súlyos és leheletfinom színrétegekkel, lazúrokkal, a világos árnyalatok mögött füstölgö sötétebb festékszínekkel, egymással küzdö vagy párbeszédbe elegyedö színek konfrontációival. Létrejön egy, a hajló, görbülö térformákhoz illeszkedö, azok furcsa, bakugrásszerű zökkenöire rímelö, hol a föld televényét, hol az ég kékjét, a fű zöldjét megidézö színvilág. S ha némelyeknek nem elég a pöttyözött-pontozott vagy vonalka esövel megdolgozott felület, néhol a szalmává száradt füvek kötegei is sietnek figyelmeztetni itthon vagyunk Keresztesen, Fehérváron a Dunántúlon, itthon az áldott és átkozott K-Európánkban.” /Pataki Gábor/